„a gyerekem odaért nélkülem odaért / talán meg is érkezett talán megérkezett / forog alattam a ház nincs egy stabil pontja sem / beleharapok a polcon ülő manó orrába”
Bíró Tímea

„A Hold kilépett az ablakból. Homályossá vált a vízi világ.
A fenéken ülő sötétzöld kagylótutajból kivágódott egy matt, barna nyíl, amely néha aranyosan megcsillant, és megérintette hasi úszója alatt a testét. Fájdalom csapott, mint az áram, testébe. Nagyot lökött farkával. Szinte kilőtt a teste. Bernát az üvegfalba ütközött, megszédült csöppet. Itt utolérte ellenfele, ismét harapott.”
Balogh István

„itt hagyott / magamra hagyott / zokogta / pedig tíz évvel korábban / kis híján agyonverte őt”
Varga Árpád

„Apám meg teljesen megsüketült, a jó fülére, így mondja. Mivel a saját hangján kívül nem hall jóformán semmit, ezért mindig ő szónokol, akár egy megunt miniszterelnök. Társaságában úgy üvöltözünk, mintha lókupecek lennénk. Orvoshoz nem akar menni, még fülmosásra sem. Majd ő kimossa. Kombinált fogóval húzta már ki a fogát, nem is egyszer, utána ivott rá pár korty pálinkát, megvolt a fertőtlenítés.”
Bozsik Péter

„kiselejtezett poharaiból ittunk, az egyiknek a szájából hiányzott egy darab, a másiknak a talpából. És csak adogatták a csikket egymásnak. Éreztem, hogy ez most valami új, érdekes, élvezték, ahogy egy hétköznapi mozdulattal egymás szájába dughatták a cigarettát. Blanka kicsi volt, vékony, ahogy sötét színű ruhájában ott ült Márk nyikorgós ágyán. Mintha valami baj lenne, rossz érzéseket kelt a kép, nem illik Blanka ebbe a hatalmas térbe.”
Szemerédi Fanny

„A nő / (Halott) / Gyerekét veszi / Ölbe / Férfi keze / Ökölbe / Szíven üt / Szíve ver / Vér / Pulzáló / Nap-szoba / Soha / Soha / Mostoha / Szörny a sarokban”
Móger Tímea

„A magok alatt és körött a paradicsom levének elmosódott, szabálytalan alakú, vörhenyes színű »akvarelljei«. Innen, az idő távlatából szemlélve szinte különös, »modern, kísérleti« műalkotásoknak tűnnek. Mind fölött ott feketéllik a dátum és a férje jellegzetes, hegyes betűivel a feljegyzések: »IX. 8. Szárazságtűrő. A csabagyöngye közeléből. Kibírta a 35 °C-ot is, és nem hervadt le a hajtások hegye.«”
Jódal Rózsa

„...ám a szóhasználata, képei ósdik, / kulcsszavai a viharba szóródtak, hogy / szöveg nélkül fázzon a füle, a közhely / pedig elfedi, mit megvilágítottak / volna a jelzők. Címtelenül araszol...”
Smit Edit

„...a város határvonalai ott kezdődnek, ahol véget ér a képzelet: az egyik pontból a másikba vezető út állandó változásnak van kitéve. Emiatt valamennyi városlakó már évtizedek óta nem találkozott szeretteivel: azokkal sem, akiket ismer, és azokkal sem, akiket sorsánál fogva meg kellett volna ismernie.”
Sándor Zoltán

„üres jel a múlt, a szél / látók jajszavát hozza. / a puszta működésbe mosódó / élet korszaka közeleg. // az első mozgató / megbillenti fejét, elfáradt.”
Antalovics Péter

„...dühtől vöröslő arccal maga rontott be a vallatószobába. Legnagyobb meglepetésére azonban a helyiségben nem talált senkit! Nagy volt benn a rendetlenség: a szék felborítva, az asztal kimozdítva a helyéről. Ám a legfurcsább a vagy egy négyzetméternyi felületen megperzselődött parkettán még akkor is füstölgő, furcsa szagot árasztó, parázsló pernyekupac volt.”
Benes László

„Soha nem készült / Papnak. Marhapásztor volt az apja. / Mégis mondania kellett, amit Isten diktált. / Ő volt a száj. A felemelt mutatóujj.”
Kántor Zsolt

„Előző este Börczögő Attilával, a térségi média fenegyerekével ücsörgött a Pokol tornáca alvilági névre hallgató krimó teraszán, és próbálták kihüvelyezni az aktuálpolitika jövőnek szóló titkait. Börczögő annyit bírt inni, mint Jack Kerouac és Hajnóczy Péter együttvéve, bivalymájjal áldotta meg a teremtő, ha este berúgott (ami gyakran előfordult vele), reggel különösebb fájdalom nélkül nyitogatta a csipást.”
Ványai Fehér József

„...átláttak-e a szitán, s csak az elutasító választ várják „fentről”? Vagy tudatlanok maguk is? Leizzadok, töröm a fejem. Azt válaszolom, hogy: ez egy igen szép vers, tananyag, és tisztázom, hogy a nagy klasszikus melyik korszakából való. Értsék azt, hogy nem mondok nemet.”
Gergely Tamás

„a gyerekeket eddig csak karcolta az élet / de most kint állnak a ház előtt / és nézik a meztelen gyűlöletet / megfájdul a gyomruk szédülnek”
Bíró Tímea

„mert te tanítottál meg hogy / a gátlástalan erőszak / és a végtelen gyöngédség / egyszerre létezhet”
Bagdal Zoltán

„Megy előttem a házunk udvarában egy nő, püspöklila ruhában, mintha csak korzózna, megtorpantam, ámulva bámultam, bár nem a ruha nyűgözött le annyira, vagy a nő szépsége, hanem az, ahogy viszi karkosarát. Rég láttam fiatal nőt karkosárral.”
Bozsik Péter

„nem Kossuth-bankó / tipeg-e végig véletlenül / a Kossuth-hídon nejlonharisnyában / és az irodalom nem a megszépített / bankókról mankókról és ágytálakról / kell hogy meséljen”
Debreczeny György

„bevásárolok / tejet kenyeret savanyú-káposztát / múlt heti szalonnabőrkével / ízesítve megpárolom / jut is marad is.
Bartha György

„Csak kóválygunk, mint libafos a levegőben.
Az élet labirintusában kóválygunk. Elveszve.
Nem találjuk a kiutat. Honnan is? Merre?”
Fenyvesi Ottó

„és tintazöld a sűrű sodrás, általlátszós a mély, lombsötét, mentőöv sodródik hozzám, hagyom tovarohanni, háton úszik mellettem egy bogár, még él, lábait mozgatja, kimentelek, mondom neki, s nyúlok feléje a nagy úszásban, biztosan kievickélünk, ismétlem többször is, biztosan...”
Vasagyi Mária

„Szárad a kezem, szárad a bogár, míg úszom, ő sétálgat, bejárja szigetét. Igaz, nem túl nagy, de a bal kezemben mindig megbíztam. Az ő szárítkozó helye az én bal kezem, a gyengébb, de kitartóbb, ez az én megkímélt becekezem, szívbéli ügyeim hadapródja, vele simogatok többet, és rábízok minden olyan tettet, ami túlélésem ellenére van, mégis kedves, s egy erőszakmentesebb világban talán csak hétköznapi volna, ott már talán csak szóra sem érdemes.”
Juhász Zsuzsanna

„– Mennyi víz elfolyt itt azóta… Emlékszel, amikor irodalomból fiktív naplót kellett írnunk egy tíz évvel későbbi képzelt napról?
– A legtöbben az akkor dúló háború irányából közelítették meg a témát.
– Ha jól rémlik, te azt írtad, hogy már évek óta egyedül élsz, és amikor elered az eső, mindig eszedbe jut az a bizonyos bevetés. Ilyenkor üveg után nyúlsz, részegre iszod magad, és a volt barátnődről és a bal lábadról álmodsz.”
Sándor Zoltán

„az ember hazamegy és dalol / egy csatornafedélnek / a szemfenéken kötelező a romlás / ezüstdrót artériát mutat a lelet // nem lelem szemüvegemet”
Debreczeny György

„alkonyatkor a közeli Nap hatalmas / teste a síkságba révedő emberrel. / Már fényévekre vagy tőlem.”
Smit Edit

„Rohanok hazafelé. Nem találom az utat. Liman, Šekspirova, Balzac utca. Vagy egészen más: Kosztolányi tér. Mándy utca, Józsefváros? Hrabal söröző, Kafka köz. Atlantisz könyvesbolt. Bolyongok az opálos félhomályban. William S. Burroughs sétány, Baudelaire cukrászda. Brno söröző (Szegeden), Šipan, Lopud, Koločep (Elafiti-szigetek az Adrián; Jókai Mór: A három márványfej című regényében Szarvas-szigeteknek nevezi őket).”
Fenyesi Ottó

„Metamorfózist él át a becsomagolt szótár / Oszcilláció és zenélő pikkelyek – / Gránit és bauxit / Ragadozó madárrá lett tudás / Felhőkarcolóvá átvedlő ismeret”
Kándor Zsolt

„...bizonyos szubkulturális körökben sajátos módon ápolták a Kafka-kultuszt. Hetente egyszer összejöttek egyiküknél, vagy valamilyen lebujban találkoztak, ilyen napokon egy falat eledelt sem vettek a szájukba, egész napon át Kafka-műveket elemeztek és az álmaikat mesélték egymásnak, közösen kitárgyalták azokat, valaki mindig jegyzetelt közülük...”
Sándor Zoltán

„egy élő szobor mellett kellett elhaladnunk. Tudják, egy-egy festett arcú, megmerevedett test játssza el, hogy ő szobor, aztán pénzdobáláskor – e célra a kalapja maga elé kitéve – meg-megmozdul, akár egy robot, végez egy mozdulatot, minden pénzcsörgésre egy újat.”
Gergely Tamás

„Hofmannsthal-sorokat ismételgetünk.
Rekedt hangunk becsalogatja a hideget.
Szavakat pingálunk a repedt porcelántál
üresen maradt helyeire.”
Takács Nándor

„A nap felszíne úgy zárult össze mögöttem, mint valami hatalmas égi kloáka, éppen csak annyi időm maradt, hogy a pásztorbotomat magam után ránthassam. Lihegve rogytam le egy kidőlt oszlopra az útfélen, hatalmasat kortyoltam a kulacsomból, és csak ezután néztem körbe a terepet felmérendő.”
Szögi Csaba

„Narancs Égen azúr Nap szipákol. // Csillagok nevetik előbb. Száz éve siratják. / Keservesen. Göncöl kereke megroggyan. / Eltörik a szekér szárnya. / Ökrök dülledt szeme / Százkarátos gyémánt.”
Balogh István

„kása ő is és alakját váltó / felhőben jegec. // Az élesség ott benn / ideiglenes: egy villanás onnan, / felülről – mi mindannyiszor rosszkor / fut keresztül...”
Beszédes István

„Egyetlen apróság zavar mindössze: lent van a fent, és fordítva. A lakótömbök és a villasor fejjel lefelé lóg a levegőben, én viszont, integetve egy mellettem elhúzó irdatlan ékszerteknőcnek, szinte úszva közlekedem. Ha beszélni akarok, jégkockák hullnak ki az ajkaim közül, így leteszek a bővebb kommunikációról, verbális interakcióról bárkivel és bármivel.”
Jódal Kálmán

„Kifakul a sötét anyag / Az űrben rendetlen eszmék / Hangzatává válik a csend / Teába rum, vajon lesz még?”
Verebes Ernő

„A napra kiállással az a baj, / hogy nem mi világosodunk ki. / Az árnyéksziták tere igen, / és tér akartunk lenni a szabadban”
Gyetvai Balázs

„Telt keblű, öreg hordó a benső. / Nemcsak lélek, annál sokkal több: szellem. / Aranyló, puha mappa.”
Kántor Zsolt

„Amikor a nagymutató meg a kismutató is egyenesen áll, akkor van hat óra. Én nem szeretem, amikor hat óra van...”
Kovács Jolánka

„Nélküled a ruhám már csak a szemfedél: / rontást hoz rád a Nap, érzi a vészmadár, / együtt emelkedünk a magas égbe fel.”
Smit Edit

„Ilyenkor / részegen / a csonka torony alatt / zajt zúg a gép / de nekem az ének / Szólít engem / alattam a fűben / vadkékje a nevesincs virágnak”
Lázár-Szűcs Anikó

„súlyos / mindennapiság / feszül az emberek között, / kőillatú férfiak / hangtompított beszéde”
Wilhelm József

„érzel némi kedvet fölülkerülhető, / törékeny csillagot keresni, ahol / majd fáradtan lobogó, / eltúlzott árnyékod / lefekszik...”
Beszédes István

„»Mi történt? Megjavultam? Vagy mit teszek most, amit régebben nem? De akkor miért püfölt el Álmatlan Antal annyiszor?«
Hiába, erre nincs válasz.
Egy párnával nem beszélget senki.”
Kovács Jolánka

„jön majd a jó hír beleférsz az államkasszába / józan emberek lépnek a szobába az életedbe / érted és veled elindul valami / fogják a kezed.”
Bíró Tímea

„Alice ujjai másfajta elragadtatás határait keresgélik. Mefisztó, a csöppnyi cukormókus acélláncokkal ki- és megkötözve a nagy, üres, digitális térben. Alice odaszól: Kedvellek!”
Jódal Kálmán

„a csinos nők / a fényt is elnyelik / mint a szoba sima fala...”
Bartha György

„A sír / Felé / Robbanó / Roppanó / Apró csigák / A talp alatt / Az elmúlás / Spirálisan / Halad”
Móger Tímea

„Hullaházba szállítjuk őket, ha megtelnek, építünk újakat. A koma: Százemeleteseket, annyian vannak.”
Gergely Tamás

„aki egyedül van, mindig egyedül van. / akit a szél, az eső, a napfény, a sötétség, / a körülmények neveltek. / megtanult tartani bizonyos feszes távolságot”
Antalovics Péter

„Minden ajándék – ha azok voltak egyáltalán –, szürkéskéken pompázott különböző alakzatokban. Volt ott gumibot alakú, késpengére hasonlító, ollóként szétmeredő, körteszerű, végén egy fogantyúval, egyszerű láda, aztán lavórforma, kötélként összetekert spirál, lámpabúra sodrott kötélen lógva, valami állatszerű, ami négy lábon állt, és végül egy ember, amelyik mindenkire hasonlított. Ilyenből több is volt. Álltak egymás mellett, vagy egymás felé fordulva, mintha társalognának.”
Verebes Ernő

„Az Uffizi mellett állnak, szemben az Arnoval. Mögöttük, a múzeum két oszlopa közötti boltív keretében a városháza magas tornyának egy része látszik. Ki lehet ez a nő A. apja mellett, merült fel bennetek egyszerre a kérdés. Mért nincs semmiféle feljegyzés a fénykép verzóján? Nincs felírva a fénykép készültének évszáma, nincs ott a képen szereplő személyek, köztük a nő neve sem. Ráírhatták volna például, hogy Anna és Mirko, Firenze, 1960.”
Oto Horvat

„A lehunyt szemekkel fekvő lombok meg hazudnak. / Elskatulyázzák maguknak a fényt, hogy neki ne jusson. / Kit hibáztathatnánk? – Hisz könnyebb letüdőzni, / mintsem kifújni a reményt.”
Gyetvai Balázs

„Ebben a pillanatban ismét kijöttem a férfiöltözőből, csak néhány kilóval láthatóan soványabban, és a gyógytornász is ugyanúgy ismét megjelent az egyik ajtóban, csak a szeme színe ezúttal csokoládébarna volt.
Az első gyógytornász erre elképedt, és csak bámulta a hasonmását, miközben a tükörből előjöttem ismét én, csak izmosabban, és némileg több hajjal, méghozzá vörös lobonccal, amilyenem sosem volt, és ismét a gyógytornász, borotválatlanul és alacsonyabb kiadásban.”
Jódal Kálmán

„kinézek / látom / utcahosszan / testes ködös / a csend”
Bartha György

„a szivarvég fölborította a kezdetet
meg az ötéves tervet az ötéves
(ő téves) kisfiút
ő téves csat a téren”
Debreczeny György

„A császári hon romjain, / egy kőrakáson, / mit benőtt a gaz, és jég fedi, / új életet kezdek. / Előítéletek nélkül, magányosan, / magától értetődően fogadom a dolgokat...”
Vlasta Mladenović

„Kirepülnek a szélvédőn.
Két test egymásba gabalyodik. Összekeveredik csontjuk, vérük.
Két lélek együtt indul. Fölrepül. Megkerülik a Holdat.
Zuhannak lefelé.”
Balogh István

„...társaim, a körénk gyűlt világjáró csavargók és nímandok és koldusok és csóró senkik, a minden utak és úttalan vidékek toprongyos, örökké szomjas vándorai vélem együtt végigízlelgették a karcsú üvegcsékből Joe úr és társa, Teddy kotyvalékát, hiszen ez nem is szeszkó!, bizony nem gin, de oltja a szomjat!, kiabálták, és cuppantgatva vedeltük, mint a legjobb whiskyt szokás.”
Vasagyi Mária

„Nem szóra bírhatóak. Ha meghamisítjuk a személyiségünk azáltal, hogy belemegyünk egy ránk erőltetett beszédbe, a törékeny, cizellált egyensúly megbomlik. Jézus köpése viszont meggyógyította egy ember látását. Hajrá! Én kérem szépen ezt a Szent Állagot.”
Kántor Zsolt

„Garevac, mit mondhatok róla? Ez valójában egy épület. Kórház. Régi és hatalmas. A falut nem is láttam. Vaskerítés. Sehol egy rés, ahol átbújhatnál. Körülötte szántóföldek, mindenfelé. A földekre se mehetsz ki, kapálni sem, kukoricát szedni sem. Nem tudom, egyáltalán miért hívják Garevacnak, de így hívják. Láttam. Ezt írja a nagy táblán. Ennek semmi köze a faluhoz. Olyan ez, mintha a Holdon lennél. Innen sehová sem vezet út.”
Olivera Olja Jelkić

„...a fölszabadított rabszolgákra, a helótákra, a circust az utolsó állóhelyig megtöltő publikumra mutatott, óvakodj a tömegtől, de tenmagadtól is, ha része vagy!”
Vasagyi Mária

„látja a holttesteket. Bár azok csak képzeletben vannak ott. Barátja, a koma is, gondosan fekete nylonzsákba csomagolva.”
Gergely Tamás

„Talán már az ókorban öltem én. / A középkorban hullákat gyaláztam. / S a szelíd, barna szemű, égi srácban / fel kívánom oldani tébolyom?”
Sisakos Fanni

„Megállás nincs, / sejtések sem léteznek már, / csak a könyörület / melletti virrasztás / szent békessége, olykor, alkalomadtán”
Wilhelm József

„Egy gombnyomás, egy elképedés. Tolat a garázsba a szellem. Biztosan nem tudhatunk semmit az elme működéséről. A szó, tökéletes „zeneként” fogható fel.”
Kántor Zsolt

„a múlt és a jelen. A kompótok alatt / a lisztes zsák és zsíros bödön még közös, / de jó szót nem hallott felettük a gyermek.”
Smit Edit

„Annak ellenére hogy megpróbálom őket eltemetni / mint merev macskatetemet valahol a városon kívül / Látják a hővisszaverődésemet”
Katarina Pantović

„ropogtak a saru alatt az apró csontok, és fölsírtak a mennyezetre festett angyalok, és könnyeik azóta is harmatozzák a templom kövét, hiába javítják jobbnál jobb mesterek a tetőt...”
Vasagyi Mária

„Meg hasonló jók, amelyek az élet szépségét hatványozzák. Fejet rázunk és megyünk tovább, he-he, fejet rázunk és mászunk tovább!”
Mihályi Czobor

„és magad sem változol, / kövesd az utad, / légy önmagad, / versedben nyugodj meg.”
Vlasta Mladenović

„belőlem inkább írjál verset / de orvosságot ne ajánlgass...”
Debreczeny György

„böngészem inkább / az új kötésű / frissen buggyanó / csöndet”
Bartha György

„A szívét szerette volna megóvni a történtektől – háború, elnyomás, igazságtalanság –, meg a tudatát. Meddig lehet felemelt karral védekezni? Tudta, hogy valamit tennie kell. Ha bekapnék egy cukorkát – gondolta –, az édes.”
Gergely Tamás

„beront a homály / igen én így szeretem / bepanírozom és magamra rántom / a ködös közös délutánt”
Debreczeny György

„ és hajtottuk félre a fejünket, adtuk oda a nyakunkat, finom harapdálásra. Az etetést mímeltük vele, hogy ha akarja, belénk vájhatja a fogait, és vérünket nyalhatja, húsunkat eheti...”
Juhász Zsuzsanna

„Camus. Sartre. / A világ és a szövegtest. Egybeforr kéz és metszet. / Princípiumok. Tölgyes, gyárudvar.”
Kántor Zsolt

„a mennyből az angyalok hozzák át az éjt, / de szökkenésével az egyik őzike / fakasztja a forrást, amelynek bő vize / ringatja éj világoskék halát”
Sisakos Fanni

„Olyan vagy, mint a hal, mindig kisiklasz a kezemből, szól hozzám Király Ernő. Hát milyen legyek?, kérdem. Olyan legyél, mint az a zene, amit csak én hallhatok”
Vasagyi Mária

„ahol nem korlátoznak immáron / törvények, / erkölcsök, / gondolati önkorlátok, / ahol / a tekinteted / a gyönyörűségbe gördül, / a lelked önkívületbe / révül, / a tested cirógatásoktól remeg,”
Wilhelm József

„zakója alá nyúlt, és megtapintotta az övén függő Schwarzwolf markolatát. A tíz centiméteres pengehosszúságú, rózsafanyelű kés olyan masszív eszköz, mint a Magnum a 45-ösök között, gyengébb fizikumú személy is eredményesen védekezhet vele. Zsebében volt még egy francia Opinel is, de az csak valamiféle biztosítékként, tudják, ha az egyik nem nyílik, akkor a másik biztosan nem nyílik. Ez utóbbi pengeéle csak nyolc centis, törékeny, önvédelemre csak azok számára hasznos, akik testi erejüket és ügyességüket is bevethetik”
Mihályi Czobor

„Nagyobb összefüggésekre is / utalhat ilyenkor, méretes lábatlanokra, / és bibliai esőkre és sárba ragadt Földre, / hogy nagyobbnak s indokoltabbnak tetsszen / ami a várt együttléttel elmaradt”
Beszédes István

„most új háború nyílik / gyermekeimre mint a zsák szája”
Bartha György

„Kósza, váratlan ötlettől vezérelve megmarkolom a robotrendőr mellét. Mintha fagyasztotthigany-alapú, félfolyékony mikrochip-halmazt markolásznék. A robotrendőrnő szájonvág. Kiserken a vérem. Amire mohón, piócaszerűen rátapad a plüssnyuszi, és hörpöli-szipatolja.”
Jódal Kálmán

„& a kaszáspók megérkezik vasalt útján. // Őt ugyan nem látom, de / Látom az árnyékát./ Órám // Fölött, a lámpám / Alatt – te is láthatod innen. / (Miért is nem üti el az óra?)”
Szilágyi Máté

„Mitől lenne fontosabb az emberi, sőt, egyéni perspektíva bármelyik másiknál?... És akkor például mi van, ha az ember is csupán egyike az istenek „haszonállatainak”?...”
Szögi Csaba

„Ott, a sarokban bőgve / Hol csontrágó vad kór / Jelzi, a világ / egyetlen”
Verebes Ernő

„Hat szék kopott kék ülőkével / bevonul hazát védeni. / Négy lábbal lökik a díszlépést, mint a kutyák.”
Balogh István

„Komor arccal áll a kievi Nagykapunál Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij és Viktor Hartmann. Retteg a város, a kapu tárva, bárki menekülhet. A festő szólal meg elsőnek: velőmbe hasít a fájdalom, hogy semmiféle művészet meg nem változtatta az emberiséget...”
Vasagyi Mária

„Hazug seregek vonulnak / amerre a szem ellát, / romokban immár / a szóból épült városok, / szűnőben mind az utcák, / melyeknek nevük volt; bárha kibetűzné még valaki / az eltűnő hon postacímét.”
Sinkovits Péter

„Falakból hiányzó téglák. Felülmúlják az elmúlást. Kezdem figyelni az utcát. Melyik a napos / oldal. Ezentúl. Azon járok. Nem lesz vége a világnak.”
Móger Tímea

„Végül komótosan leballagunk a kikötőbe, hajó van, s hát a hajón London felé kezdi rá a gyomoridegem: vajon elérjük a buszt? A buszt, ami minket, „charter-svédeket” a Heatrowra szállít? Mert utolsó napunk ez, utazunk vissza. Illetve… Mi lesz, ha lekéssük a buszt?”
Gergely Tamás

„Nem fájt a vésés. Felfogtam, hogy kő vagyok. / Éreztem a bordáim mögött a kőszívet. / S azt is, hogy a fejem kifaragása, / Megmunkálása együtt jár(t) egyfajta / Felszabadulással.”
Kántor Zsolt

„Csöndesebben nem is kérdezhette volna, mégis jól hallották, ki az közületek, kérdezte Arany János, ki az, ki irodalmunk nyolcvan százalékát örökre kiűzné ebből a világból?!, ki az, ki e szerént merne cselekedni?!, és egy szúrós tekintetű diák lehajtja fejét, mint szélben szokta a szégyenvirág...”
Vasagyi Mária

„Gombafelhőt köhögött fel tüdőnk, az utca porát, vért, / Pentagrammát – Megtestesült / Az ötágú csillag, mag hasadt, / Szupernóva / Robbant, 8:15 – / Rossz szájízzel keltem ki a bölcsőből”
Szilágyi Máté

„Fölnézünk a pirosasszürke, gomolygó égre, és tudjuk, hogy valaminek vége szakadt. Felnőttünk. Mi, a diverzáns, ipari partizánok. Aztán lassan vetkőzni kezdünk”
Jódal Kálmán

„a fájdalom egyetemes / vízözön a habzó hidrogén / elmossa a kínt ami így /
enyhülést az égen keres”
Közma Szabolcs

„– Gyere gyorsan, ideje elhúznunk innen! – A masszív vaskapu tetején kapaszkodott meg erős lábaival, amint odakaptam a tekintetemet, éppen akkor bontotta ki fenséges, sötétszürke tollakkal borított szárnyait. – Na, induljunk már végre!”
Szögi Csaba

„A koronavírus okozta pandémia ötszáznegyvenötödik napjának kora délutánján a szökőkutat körülvevő kényelmetlen, támla nélküli padok egyikén apró emberke ült. Hosszú, leginkább kenderkóchoz hasonlatos szakálla a mellét verdeste. Simára borotvált koponyája csúcsát a kipa és valamiféle ósdi házi sapka ötvözete fedte. A szemzacskóitól kiinduló mély ráncok, vastag lebernyegeket képezve, egészen a szakálláig futottak. Arca így leginkább egy csonkig égett gyertyára emlékeztetett, amelyen vastag erekben folyt le a faggyú!”
Benes László

„Ott az angyaloknak tömörebb a szárnya,
és amikor ott ráborul a tájra,
még melegebb a megváltó palástja.”
Sisakos Fanni

„Attól vagyok boldog, / hogy minden igyekezetem ellenére / nevelhetetlen maradtam...”
Wilhelm József

„Mári meg egész nap mást se csinált, mint rágcsálta a lenmagot, a szézámmagot, a búzaszemeket, zabszemeket, a tökmagot, napraforgómagot, mustármagot, barackmagot, szőlőmagot. Mert mindig éhes volt! Egy idő után úgy érezte, szinte megfiatalodott. Boldogan húzta a kútból a friss vizet, olyan örömmel itta, akár a bort!”
Kovács Jolánka

„A kis dolgoknak édeseknek kell lenniük, hogy könnyebben elviselhessük a nagy dolgok keserűségét. Sára csokoládéra és süteményekre gondolt, de ha ezt hangosan is kimondta, a nagyi csak megsimogatta a fejét.”
Zoran Penevski

„Hallgattunk. És ez a legnagyobb baj a világon, ez a hallgatás. Ha nem ismert volna minket, azt hihette volna, közöny, pedig valójában zárkózottság, meg valami értelmetlen frusztráltság. Hogy miért kell azzal törődni, amiről kellemetlen beszélni. Nagy szerencsénk, hogy tudta, csak butaságból hagyjuk lógni a sínylődésben.”
Szemerédi Fanny

„Mézes ecset sebemben pepecsel, / holnap a legyek petéznek bele, / hogy páncélom, az újra forradó, / keményült varrokkal legyen tele”
Sisakos Fanni

„Mészillat terjeng, elnyeli az öntudatlan / Kandinszkij-freskót.”
Törteli Réka

„látod az ablakkeretben / a hold és egy elkésett / madár / az idő könnytelen / könnyedén átlapoz”
Bartha György

„Ébresztő, sziszegte Dede, mindjárt itt a Herkulesz, és valóban: nézz a szemembe, mondd meg, hogy szeretsz-e…, csorgott a hegedűszó mindenfelől, és ők fölénekeltek, és máris forogtak a szőnyegen, a talpak egészen megbolondították a folyondárok közt bujkáló sárkányt, mind a hét szájából fújta a port...”
Vasagyi Mária

„Zavaros / esővízaljat kortyolgatunk / apránként / fűszeres / mézes-pálinka helyet…”
Wilhelm József

„Ez volna az én csatám vajon? Elvegyülök a velőszürcsölésben. Egyszerre vagyok kivérző csecsemő és csecsemőt zabáló istenség. Alattam vérszirupos oltárkő, markomban obszidiánk és ördögvilla. Összekarcolódásuk szikráiból sötét villámok szöknek a vakító égbolt felé. Bokáig süppedek az izzó utcakőbe.”
Szögi Csaba

„meg kell / vallani / hallani / halni / hogy megmaradjon / falba / földbe / vájt / zárt / nyom”
Móger Tímea

„Andante. A föld egy lélek, mindenre emlékszik. / A Nelagodnostra, a szavak ösvényeire, / Amelyek kivezetnek (exegézis) a nihil / És a káosz kockacsendjéből. Adagio. / A mnemotechnika kényszeríti az éjszaka bábjait. / Ne parádézzanak elégedett önmagukkal!”
Kántor Zsolt

„Azután / alig felismerhetően a motorfűrész hangja / szólt, amikor egy este a terebélyes fűzfát / vágta ki az ablakom alatt. Így már mindent / láthatsz, nem kell hallgatóznod többé...”
Takács Nándor

„Hallgattam a könyökömmel, ahogy lélegzel, / ahogy mozog a hasad, a bordáid, a rekeszizmod. / Mozdulatlan akartam lenni, / leállítani a sejtjeim működését.”
Kormányos Ákos

„Mondom neked, mondta, hogy pontosan e pillanatban szippantottál magadba engem. Nincs többé szükséged szavakra. Sóhajokra annál inkább, annak érdekében, hogyminél több jusson belőlem, beléd. A király ezt a kijelentést túl patetikusnak találta. Az lehet, hogy nincs szükségem szavakra, de a sóhajokon kívül egy dokumentum és egy toll mindenképpen kellene ahhoz, hogy megtegyem, azt, amit annyira akarsz, ami szinte már a rögeszméddé vált.”
Verebes Ernő

„Mezítláb járt / Nevetése levelekbe szökkent / A babérrózsa ágain / A nyár fuvallatában / Remegett a manzárd”
Miomir Milinković

„napsugár csillan pilláik rezdülésére aranymálinkók / zárják túltömött kofferjeiket / ráülnek a kilógó nyári sárgás füttyök Schubert-fodrára / uszodánk víztükre batyuba rejti Cicelle kéjes nyújtózásának / csuklópattogásait”
Balogh István

„Egyedül vagyok, / keserűség nélkül az ínségben, / egy részem hiányzik, / könnyebb lett a testem, / ám súly nyomja súlytalan lelkem. / Megszállottan bolyongok a ligetekben, / száraz páfrányt gyűjtögetni, / ázott vállam betakarni.”
Nedeljko Terzić

„A remény a fröccsenő cseppekből áttetszővé / üvegesedett a lég- és a mélyvilág között – / az ujjhegyem már érintette, sokáig úgy tűnt, / csalogat csupán, hátrálva a medence tükrén, / hadd feszüljek neki mindig újra az úszásnak.”
Smit Edit

„Van olyan / hogy minden / jó / ahogy van / és a történ(e)tek / megfeneklenek”
Móger Tímea

„A tájat nézem, az ágacskákat, felhőket s az aprópénzecskémet / Léptekben írok majd verseket / Téma s félelem nélkül, szabadon, céltalanul, nem megszállottan”
Radivoj Šajtinac

„a kálváriának még nincs vége
ébrenléti kényszer a melatoninerdőben és fordítva
bioritmuszavart okoz az üvegajtó rossz hangszigetelése”
Szabó Réka Dorottya

„majd ha közömbös lesz a nyelv – / hideg szél fúj aszott arcokat. / elfelejtettük a közös tényeket: a park / fái alatt már gyötrelem sincs.”
Antalovics Péter

„Igenám, de hol itt a menny? Nézek fel, tiszta gránit ez az ország, gránitra épült, itt még a mennybemenetel is problematikus.
Úgyhogy arról leteszek, jó, Jézus nem vagyok…”
Gergely Tamás

„de mégis – mondta áradó mosollyal / merevítőst szexist állítható pántút / olasz minőségit vagy akciósat / bő a választék / színben is van fehér fekete piros bordó / (nem volt rajta melltartó) / kinek lenne? – érdeklődött”
Bodnár Gyula

„Két magas rangú nő összekapott egy jelentéktelen ügyön, a társaság színe előtt, kardpárbaj lett belőle. Azt félmeztelenül vívták. Persze híre ment, ám azzal védekeztek, pusztán egészségügyi okokból történt így, hiszen a seb elfertőződését jóval gyakrabban okozza a beszennyeződött ingvászon, mint az amúgy tiszta fémpenge.”
Sinkovits Péter

„Kéne nekem egy szótár. mondta. Milyen szótár? Egy szlovén-spanyol. Nem érted, amit mondok?, kérdeztem. Tényleg ennyire rosszul beszélek?, tűnődtem. De lökött vagy, mondta Klara. Azért kéne szótár, hogy megértsem a céduláidat. Milyen céduláimat? Hát azokat, amelyek ott voltak az imént a térképeden, válaszolta.”
Gašper Kralj

„elmeséltem neki, hogy szőlőültetvényes villáról álmodozom. A messzeségben vulkánnal. Bevallom, néztem néhány filmet, amelyekben éppen az ilyen látványtól állt el a lélegzetem, és mindig azt gondoltam magamban, hogy egy ilyen helyen végképp megtalálnám a nyugalmamat. És miért ne lehetne a villának egy régi medencéje is, amelyet már jó ideje nem használtak, és amelyen még az előző ősz rothadó levelei úszkálnak.”
Jelena Lengold

„szép csendben / gépcsendben kergetőzik / önmagával / a történelem”
Debreczeny György

„Előbb a sziklákat festette, majd a madarakat. A felesége elhagyta, akkortól csak az angyalokat. Világoskék szárnyakkal röpködtek sötétlőbb felhők alatt. Aztán a szárnyak kifehéredtek. A felhők is. A világos vásznon már csak néhány kusza, halvány vonal. Végül ellebegett ő is.”
Sinkovits Péter

„Ideje volna bontani kezdeni a romokat, / a fényteli felszínre kiásni magát, / de pihenget még benn kicsit, álmot / és erőt gyűjtve a mérhetetlenül elhúzódó / éjszakából”
Beszédes István

„„Ezé lenne?”, kérdem magamtól, mármint ezé lenne a lábam. Illetve a láb, ami szállít engem, míg az enyém…
Várom, hogy mit akar. Hogy fizessek? Hogy most lecsatolja rólam, mert az nem az enyém, hanem az ő lába.
„Mennyibe kerülhet az ötven méter? Metrókicsitól a mozgólépcsőig…?””
Gergely Tamás

„és aki hűséges, az magányos./ de megszámoltam a csillagokat, / és a rák jegyében / járunk; // tehénszemű nyár van”
Szilágyi Máté

„Valamiféle roncsként, elásott romként, egy korszak nyelvi romjaként áll előttünk a szöveg. Ebből átsugárzik ránk az elképesztő, egyszerre etikai és spirituális erő, vonatkozás, valamit sok minden más. Ezt kifejezetten költészetként közelítettem meg, és mindemellett a düh is fontos volt számomra. Látjuk benne a céltalan és pusztító dühöt. Ennek a szakrális változata a közjó érdekében, meghatározott céllal bíró düh. Ez költészetként sugárzik ki: igazán fantasztikus volt foglalkozni ezzel.”
Orcsik Rolanddal Patócs László beszélget

„Reggel, miközben borotválkoztál és arcszesszel dörzsölted be az arcod, a tükörben pár évvel azelőtti tekintetedet kerested, kényszert éreztél arra, hogy felidézd, mint egy régen elhagyott ház telefonszámát. Később, miközben A. ebédet főz, te a miniatűr konyha beugrójában állsz az Iskola utcai albérletben, és A. mintha tudatosan és szándékosan tenné, kapcsolódva gondolatmenetedhez, arról mesél, ami vele történt aznap: Olykor úgy tűnik, már nem vagyok önmagam. Elvesztettem a nyelvet.”
Horváth Ottó

„ez a nyár íze: napfekete / termőföld, duzzadó gyümölcspép, / égő verőfény – kitölti a / szájüregem”
Szilágyi Máté

„Képzeletével a néző a titkot kigombolja./ Hogy felhúzza a sétáló hölgy combján a szoknyát. / A szél meta-reflexe kell, meg egy gyöngéd férfikéz, / Egy tenyér, egy terv, egy ország.”
Kántor Zsolt

„A latinul tudók között utóbb elterjedt bizonyos, magát Janus Pannoniusnak nevező költő lírai művekben vaskosan megfogalmazott, később mások által is szaporított kalandjai az olasz kuplerájok színes világában. Eleinte csak amúgy pult alól vették az érdeklődők ezt a ritka csemegét, utóbb azonban a magyar fordítások és utánköltések elterjedésével olyan népszerűségre tett szert példának okáért bizonyos Orsolya nevű hölgy anatómiája, hogy az üzleti szempontok győztek: Ursula kikerült az asztalra.”
Balázs Attila

„matematikai műveleted következményeiben / keresgélünk / egy állítólagos / közös nevező nehezen található lehetőségei után”
Wilhelm József

„Oda kéne menni ahhoz a csajhoz, most is erre nézett. Milyen jól áll rajta az a bikini, úgy fekszik elnyúlva a törölközőn, mintha várna valamire. Biztos egyedül jött ki a strandra, ránézésre harmincas, az ilyennek már van tapasztalata, nem futnának le felesleges köröket.”
Kerényi Tamás

„De az endékás bigék sehogyan sem akartak megérkezni. Akadtak ugyan német csajok a parton, és szőkésbarna cseh nőcik is hatalmas cicikkel, de mind társasággal, és hát úriember nem startol más nőjére, ha nem muszáj. Némi gyógyírt a nudizmus jelentett, ahol az objektumtól való távolságot fantáziával pótolták.”
Ványai Fehér József

„szárnya van a rothadásnak
a tenyerek a homlokra tapadva lázat mérnek
majd a zsebekbe bújva szorítják ökölbe a perceket
csukott ajtókba ütközik a test”
Bíró Tímea

„A gyakorlatok elsőre könnyűnek tűntek, alattomosan nehezedett a szint, át se tudta látni, hova kell a végtagjait tenni. Ültek, álltak, négykézláb, két kézen, a fejenállásnál adta fel. Ne vigyük túlzásba, mindenki csak annyit csináljon, amennyit tud. Hogy erőt merítsen, elkezdte bámulni az előtte levő lány formás combjait, ahogy megfeszül, és ellazul a test. Levezetésként feküdjünk a matracra, hallotta a távolból.”
Kerényi Tamás

„Voltaképp a létünk is unió, / nem különbözünk / a bűnöstől, szenttől, / problematikus minden önvaló.”
Sisakos Fanni

„A hegedű a tokban megborzong; kislány vetkőzik a vízesés mögött. Fű van a hajában, elsárgult, arany növény. Bronz-színű hárfa a pólója.
A pillanat egy folyóban szétpattant nyakék. (Berepedt tabu.) Prelúdium (prelűd) és etűd. Alkonyodó hangjegyek.”
Kántor Zsolt

„Az ember nem tud a folyamatos jelenben lenni, ácsingózik valami jövő felé – például hogy utazhasson –, a másik oldalon pedig az emlékeinkben élünk. Az emlékek múlnak, kopnak, némely esetben jobb is ez a kopás, máskor meg nem is annyira üdvözletes. Ez ilyen.”
Beszélgetés Bozsik Péterrel

„És a másik felét el lehet tenni, el egy másikhoz, egy másik sajgáshoz és fájdalomhoz, mintha csak lekvár lenne. Mintha lenne még ősz, ahogy régen volt. Közeli és erős, és valahogy kézzelfoghatóbb.”
Juhász Zsuzsanna

„alattomos / szombatok / és vasárnapok / a szabadság nagyobb / titok”
L. Móger Tímea

„a krisztusi fecske hazatért – vérpöttyös vattákkal
kipárnázott otthonába.”
Szilágyi Máté

„Hosszú, esős utcákon gyalogolva juttok el a parókaboltig. Interneten találtátok. Anyád parókát akar neked venni. Hogy készen állj. Hogy készen állj mindenre. Hogy kitöltse mindazokat a lyukakat, ahol beszivároghat a fájdalom.”
Senka Marić

„időnként / gubózunk, / alkalmanként / bábozódunk, / olykor / pedig / ódon emlékeket emésztünk / erőszakkal kijelölt / koordináták közt”
Wilhelm József

„Vagy legalábbis azt hitted, nem? Hogy ezentúl rajtad keresztül és teutánad nem lesz több vér, harci seb, lábatlan, kartalan test, háborúkban, harcokban kiégetett szív. Hogy nem lesz több PTSD többé. Az a fajta ideges nyugtalanság, állandó harci készültség, ölésre való készség, ami a katonákban marad, ha hazatérnek.”
Juhász Zsuzsanna

„arra nem számítottam, hogy földrengések vágnak éket / az országok közé, és sátáni szövetségek köttetnek fölöttük, / belőlem pedig elfogy a terveim életben tartásához a levegő.”
Smit Edit

„Majd lassan hátradőlve, szívdobogva kivárni, / Amíg a szerelvény áthalad felettünk. / Ahogy megfeszülő testünket töri, nyomorítja a talpfák közé szórt zúzalékkő.”
Verebes Ernő

„még kicsi az ember / de már nagy a segge / ül rajta és boldogan issza a sört / hogy nagyra nőjön a hasa is / elmehetne az ember haza is”
Debreczeny György

„S az ivás most életmentés. / Úgy kívánta a folyadékot álmában, / Mintha halként élne a semmiben.”
Kántor Zsolt

„a szemmozgással közlekedőket kérjük a fokozott óvatosságra – tessék és / lássék –, de pislogni nem ajánlott”
Szabó Dárió

„...és látom, amint a nyuszkó ott hever élettelenül a természetazonos tűz előtt, a plasztik-posztó zombivadászok pedig épp egy vaddisznót trancsíroznak. Miközben kiveszik a szívét, látom, hogy mézgaszerűen sűrű vére bíborszínű takonyként folyik végig az egyik gyerek-zombi kezén, a szíve pedig olyannak látszik, mint a fél-folyékony, olvadt karamell.”
Jódal Kálmán

„illata romlott kagyló tenger és / nyers olívaolaj keveréke / úgy hiszem / ám arca helyén sötét üresség”
Bozsik Péter

„A YouTube-on végignéztem különböző hajós filmeket. A Cápa remake-jét többször is, noha semmi köze nem volt a leendő segédpincéres munkámhoz. Gőzöm sincs, mi ütött belém, de még egy regényt is befaltam, a Moby Dicket, igaz, a rövidített, ifjúsági változatot...”
Orcsik Roland

„Mert a visszaság közel s távol otthon belső hajlék
Az én benne mint egy fa tenyerében alvó öreg madár
És arról álmodik hogy DiCapriót a medvék már nem kergetik”
Szabó Dárió

„várják a világ végét / várják a katasztrófákat a természeti csapásokat / a tűzvészt az árvizet a hurrikánt várják / a robbanást a világjárványt a kórt”
Bagdal Zoltán

„Két válás és drogos fiad elvonója / Után nem is választhattál mást, és / A klimaxos főnöknő sem vette rossz néven, / Hogy régi szeretőjének friss hús adatott.”
Ványai Fehér József

„Az életkedvet a Nap piszkálja ki a fluktuáló idő / Kihúzgált varratai közül. Eltünteti a látszatot. / Az új időtudat egy sampon. Könnyen fésülhető hajak. / Csurog az emlékezeten. Aranyló latyak.”
Kántor Zsolt

„Szavak! A szavak oly kicsik, oly aprók, / képtelenek megragadni / a világot, a világ egy darabját, / a darab részletét, / a részlet részletét, a másik szót.”
Vasa Pavković

„mivel az ég csatornái már mind ritkábban nyíltak meg, és az óceánok vízszintje is szemmel láthatóan csökkenő tendenciát mutatott, a szárazföld mind nagyobb területeket hódított vissza a tengertől. Ám az agg – már a halál árnyékában vegetáló – Penetrator e csodás jelenségek feletti ámulatát már igencsak nehezen tudta volna anyanyelvén, vagy bármely más nyelven sem, kifejezni. Az archívumban megálmodott prófécia beteljesült.”
Benes László

„És a próbababák, szerelemcicák,
a pénzautomaták szemérmes rése,
a Lídóbeli ál-örök-mozgók?”
Juhász Zsuzsanna

„Kedves Barátném! Higgye el, nincs könnyű dolgom. Ez a grófnő az utóbbi időben mind gyakrabban kikel ellenem, s bevallhatom, ezt egyre nehezebben viselem el. Tegnap is, éppen csak leült, gyorsan megigazította a súlyos bársonyok miatt a teste vonalait látni sem engedő díszes ruháját, majd minden bevezető nélkül rám támadt: – Maga tulajdonságok nélküli arckifejezéssel próbál engem ábrázolni?”
Sinkovits Péter

„anyád gyereke vagy az orrod olyan mint apádé / nem csoda a tükörben még nem láttad magad / látszik elgyengültél az évek alatt”
Kozma Szabolcs

„így járvány idején / míg lehetett kocsmáztunk / most eljön hozzám / hetente egyszer / nálad nagy a tér / mondja / itt le merem venni a maszkomat”
Bozsik Péter

„hajszálpontos reggel / csapzene / tükörré fényezett / mezítelenség / szalonna az asztalon”
Bartha György

„A vad, orkáni szél minduntalan a mélybe való zuhanással fenyegette a gránitfal kiszögelésein meg-megcsúszó szerencsétlent. Nos, csak csigalassúsággal haladhatott felfelé, alaposan meggondolva, melyik vájatba, repedésbe kapaszkodjék, milyen kőpadkát, kidomborodást is válasszon biztos támasztékként. Ráadásul ezt az akrobatikus mutatványt szinte teljes sötétségben kellett véghezvinnie, szemébe záporozó esőben, a testét a sziklafalról lefejteni igyekvő szélvihar erejével küzdve”
Benes László

„a győztesnek szánt indulók / is elhalnak, / és ugyanúgy szanaszét kuszálódnak / a dicsőség zengésének harsona-foszlányai, / mint / minden korok és országok emberének gondolatai.”
Wilhelm József

„S én látom, amint elmozdul mellőlem, kapaszkodik. Lehunynám legszívesebben a szemem, de nem tudom. Látom, amint a vaskerék töri össze a csontját.”
Gergely Tamás

„A nevezetlenek, a pórok, a senkik, az észrevétlenek: / Négyesével születnek ők, és halnak./ Minden másság a rosszak születése. / Minden azonosság a jóknak halála.”
Verebes Ernő

„Emlékszem a gömbgelembre, amikor először lépett ez Patrick Süskind által olyannyira gyűlölt állatfaj a szimbólumok, figyelmeztetések sorában. A gömbgelemb (egy homályos fénykép is tanúskodik róla), ő volt az első figyelmeztető galambjelzés, és ott, a pforzheimi aluljáróban, ahol nagyon nagy élvezettel szippantottam magamba az első adag füstöt egy 16 órás buszos utazás után.”
Szalai Andor

„A nyelv a beszédben megnyilatkozó lét. A nyelv olyan dolgokat „idéz fel” / bennünk, amiket még nem éltünk át, s nem is sejtjük, honnan származik ez a / tudás? Már régóta keményen küzdesz, hogy eljuss arra a pontra az életedben, / amikor ezt mondhatod: Na, végre...”
Kántor Zsolt

„cselekedjen legjobb tudatlansága szerint”
Debreczeny György

„Penekrator most már a sűrű esőfüggönyön át is tisztán látta a sziget lámpasorának fehér pontjait, és a kavargó sötétségbe szabályos időközönként belehasító, a tajtékzó víztömeget végigpásztázó reflektorok vakító fénynyalábjait. Ha nem kötötte volna le minden figyelmét a toronymagas hullámhegyeken történő állandó egyensúlyozás, majd onnan a mély hullámvölgyekbe való tehetetlen zuhanás utáni felszínre evickélés gyötrelme, akár ki is számíthatta volna, hány karcsapásnyira lehet a felbőszült őselem haragja elől biztos oltalmat nyújtó, a Minerva Islas innenső felén mélyen a tengerbe nyúló kavicsos parttól.”
Benes László

„Ahogyan a madarak, / én is megtanulom a vonulás / új irányait. A se túl nagy, / se túl kicsiny különbséget / március és november között.”
Takács Nándor

„a duna-parti sirályoknak más a hangja / az ő tollaikat nem mosta tisztára a sós víz / nem látták a tengert”
Törteli Réka

„készülhetsz madarat fogatni”
Juhász Zsuzsanna

„És akkor megjelenik hirtelen a magyarázat dülöngélésére, egy sirály képében. Derült égből a villámcsapás: éles csőrével rácsap a galamb fejére. A mozdulat egyértelmű: végezni vele.”
Gergely Tamás

„Megjelennek a térben a hangok, az utózaj, a madarak. / Érzem ahogy hozzámbújsz. / Jobb kezed nyomja bal mellem, / fejed nyomja jobb vállam.”
Kormányos Ákos

„látod ez a póráz amivel / ösztönöket sétáltatunk ez is / száznyolcvan fokos mint mi”
Szabó Réka Dorottya

„a tisza-part. / víz köpet lepke / többé nem keresek rímeket”
N. Czirok Ferenc

„Megfontolt lépésekkel / töltötted be a teret / Beépítetted / nem szóval / könyvvel / anyaggal / maggal / Minden kikelt lépted nyomán”
Lázár-Szűcs Anikó

„látod kibontva a vázat s foltot. / Tudtad előre, viharvert fényezéssel veszel használt árut; / tudtad, csábít a másság varázsa; / és tudtad, hogy most nem hagyhatod ki a mágikus újdonságot, / a szembe jövő, elfojtott álmot.”
Smit Edit

„rozsdás fémdarab / sem penge sem kampó / nem véletlen / életlen”
Bartha György

„Egykoron pásztorlány voltam a ragyogó folyómenti legelőn. Tehénpásztor. Majd hirtelen hercegnővé tett valamely sötét átok. Egyszerre a félhold fénylett fel a fejem felett, napbarnított vállam baljára pedig lámpásnak állt be a holdkorong. Láttam még a madarakat szállni az égen, az embereket járni a réten, melynek minden fűszála máig őrzi talpam nyomát. De nem rezeg bennem már semmi sem.”
Szögi Csaba

„Elhallgattunk. A pincérnő akkor hozta ki tálcán a rendelést. Elgondolkodva kortyolgattam a kávém. Tényleg lötty volt, de én így szeretem. Kávéízű mosogatóvíz. Ezzel csúfolnak a kollégák és a diákjaim a hátam mögött. Zavaros semmi, mint amilyen az életem. Most viszont fölkavarodott kissé.”
Wilhelm József

„Semmilyen szövetség nem működik.
A mindenkori újra-értés most megkerülhetetlen.”
Kántor Zsolt

„a rádió szerint / belgrádban háromezer újvidéken ezer ágyas / a vásártér de mi nem aggódunk van / kis szekrény internet”
Szabó Réka Dorottya

„Csak a szertartás a változó, / a föld göröngybe magányulása, / a mind szaporább dobogás”
Juhász Zsuzsanna

„M. azt mondta, érzi az ízén, hogy táppal etették a csirkét, amiből készült. Én csak sótlannak találtam. Ahogy M.-et is. Ízfokozás céljából a mutató- és hüvelykujjam közé csíptem az utolsó csibefalatot, és meglengettem M. orra előtt. Először mosolygott, de amikor tovább lóbáltam előtte a csirkét, és az arany zsemlemorzsa az ölébe hullott, elkomorodott.”
Hernyák Zsóka

„mind egyenarcú mint a szomszédos / vasedénybolt kitelepített csillogó / egymásba csúsztatott / vödrei így hát nem tudni van-e köztük selejt”
Bartha György

„visszaadtam a kevéske fényt a szabadságnak / hogy széthordja papucsa talpán / ha jön a reggel / az úticéljaként elképzelt zuhatag felé”
Debreczeny György

„Fel akarta rázni a társadalmat.
Nem volt egyedül. Megtörték. Verték az apját a szomszéd cellában.
Nyújtják a szárnyukat, repülni készülnek. Olyan padot keresünk, amelyik nem hideg. Ahol nem tűz a nap, az idős muszlimot kényszerítik, hogy szedje össze a halottakat. Testvére vére még a tőkén.”
Gergely Tamás

„Amikor a felhő megjelenik az égen és belegravírozza az estét az atmoszférába, az oltalmazó kerub kisétál az apokrif textusból. Az épp aktuális megtörténőnek elébe vág. És a dolgok semleges valamiként jönnek vele szembe, mint a fák.”
Kántor Zsolt

„Agyamnak hiányzik az oxigén, és az ájulás előtti / végső löket adrenalin még egy kései ötletet, / reményt kelt bennem.”
Kormányos Ákos

„Látogasd meg a törpéket, pufókokat és a pofazacskót cipelőket, s engedd, hogy panaszkodjanak egy napsütéses délelőttön át. Meglátod, köztük találod majd meg az igazi komolyságra áhítozókat, a nagy, csöndes filozófusokat s a tömeggyilkos-palántákat.”
Juhász Zsuzsanna

„Nevére nem emlékszem
Szemében hordta az eget
Haját gesztenyekoszorúban
Mezítláb járt”
Miomir Milinković

„Sokáig nem lehetett tudni, egyáltalán élnek-e, halnak-e? Valakik azt rebesgették, hogy a szakadárok megalakították a Pentagramma Titkos Társasága elnevezésű szervezetüket, és hogy jelük a csupán a körvonalaiban megtartott ötágú csillag. Ezzel azt szeretnék kifejezni, hogy új tartalommal kéne feltölteni a régi formát.”
Balázs Attila

„A pillanat halott, akár a néma fréziák. Akik adnak élvezhető illatot, de nem árulják el titkukat.”
Kántor Zsolt

„A lóugrások és lófarok a / fénysebesülteké. / Eláznak a kinthagyott ételek, / és pecsétet kapnak az abroszórák.”
Juhász Zsuzsanna

„mindig szeretted az üres szobát / mindig szerettél gyufásdobozban élni / mindent átmenteni a gyufásdobozba”
Debreczeny György

„És ahogyan ez a kéz írni tudott! / A halálig egészen! / Amelyről azt tartotta rossz / Mert ha jó volna mondta / Halandó lenne mind az isten is”
Snežana Bukal

„A másvilágon, / ha villámlik, / szabad-e fa alá állni? // Vagy ott már feltétlen a biztonság?”
Sinkovits Péter

„Na jó. Hát ha nem lőnek, s csak a széllel állunk szemben, akkor jól érezzük magunk, örvendünk a makkropogásnak.
De mi történt a sebesültekkel? Hol vannak ők otthon? A Nílus-öntözte egyiptomi földben?”
Gergely Tamás

„Öreg madár, már a földön / Nem tudja hova szállt, a talaj idegen /
Alszik, s teszi a halált, ahogy a kígyó fekszik és halad... ”
Verebes Ernő

„Örömtüzek gyúltak.
Az olvasók még több vért követeltek.
Még több arc nélküli halottat.”
Benedek Miklós

„KANÓC: Ne már, húsz órája szenvedek ettől az álarctól! Mintha hozzám nőtt volna, nem tudom levenni!
DUMÁS: Járni tudsz, besétálhatsz a legközelebbi kórházba.
KANÓC: Azt hiszed, itt ücsörögnék a kút tetején, ha járni tudnék? Megmeredtem ember, lebénultam! Kérlek, segíts!
DUMÁS: Elárulnád, mi a gyomorbántalomnak tetted fel azt a maszkot!?
KANÓC: Nem én tettem fel. Valahogy rám került.”
N. Czirok Ferenc

„Száradás során a korábban sima arcon ránc gyűrődik.
Csak kreatív kezekben tisztul némileg
fehérebbre a gondoktól terhelt homlok.”
Kovács Smit Edit

„Bennem összekeverednek a szavak / Haladva kedves cirógatástól / A követelő vágy felé // És csak állok bambán / Álmaim sziromesőbe vittek”
Szalai Andor

„Úgy nézett ki a tarló, mint az a szerencsétlen ember, akit részeg borbély beretvált, márpedig rövidest épp egy nagyon fontos delegációnak kellett arra elhaladnia. A helybeli párttitkár olyan ideges lett, hogy éjjeleket nem aludt...”
Balázs Attila

„És végighajt majd a gáton
A lehető leggonoszabb
Szél, az elsuhanó lélek.”
Ványai Fehér József

„Az utolsó élet / Után / Amíg nem áll be / A magány / Élsz”
Móger Tímea

„otthon vagy / végre hazaértél // holnap majd elindulsz megint / hatalmas kulcscsomóddal válladon...”
Debreczeny György

„Kinek mi jutott / minden este vörösbor / makedón cigaretta / a nyakra kötél.”
Törteli Réka

„És az irodalom nem a megszépített gondolatokról kell, hogy szóljon, amennyiben kell, hogy valamiről szóljon, hanem a tapasztalásról, vagy akármi másról. Én azokat a szerzőket szerettem vagy preferáltam, akik egy olyan tudáshoz juttattak a létezésben, ami ahogy Hajnóczy írta, bármikor, bárkivel, bármi, bárhol megtörténhet.”
Bozsik Péterrel és Szilasi Lászlóval Szarvas Melinda beszélget

„Kétértelmű mosolyával Kasztíliai Izabella egy főtt tojást vett ki a tálból, jobbjának szép hosszú ujjai közé fogta, majd mielőtt az asztal lapjához koccintotta volna, mélyen a vendég szemébe nézett, aki állta a tekintetét.”
Balázs Attila

„Péter arról fantáziált, hogy még a főfogás előtt sztrókot kap, és belefejel a levesébe. – Inkább ne, drágám – válaszolta, majd meredten bámulva az üres tányérját remegő kézzel a merőkanálért nyúlt.”
Hernyák Zsóka

„...szorgoskodnak a szakácsok. A fejük felett a kampókon aranybarnára sült, csillogó mázzal bekent kacsák lógtak. Épp az egyik ilyen étterem előtt álltam a kifüggesztett étlapot tanulmányozva, amikor közvetlenül mellettem egy nyeles fazék repült ki az utcára.”
Nagy Abonyi Árpád

„csendesen mögéd lopózom / farod a mindenkori vénuszé / varánuszként markolom meg és / hitem árad mint a remény mint a tenger / mint a szó mint a mozdulat mint a hajnal / mint a születés mint a vér”
Szögi Csaba

„Egy pillanatban Karlra esett a pillantásom, kaján vigyor ült az arcán, az volt az érzésem, csak arra vár, behúzza a mattot, s ezáltal megfosszon minket a múlttól. Felkínálja nekünk az új játszma lehetőségét. Az új életet.”
Horváth Ottó

„Előbb-utóbb egy / hitvesi ágy rugói / közt sügér lebeg.”
Babics Imre

„A tenger éhes és szomjas. Egyenként nyeli a folyókat. / Kifacsarja. Kifacsarja minden csöppjüket. És az sem elég. / Dagad a tenger.”
Gojko Božović

„A forrás vagy. A csíra. Folyó vagy. Vagy az egy. A tenger. Vagy a sokaság. Az óceán. Az apeiron. / Mind a víz. Az emlékezés hona”
Snježana Rončević

„sivataggá lesznek a fenyvesek / – már újjáteremtésért morajlanak a tengerek – / de mi maradjunk meg még kicsit”
Szűgyi Zoltán

„nem képes felülmúlni a karcsú mégis ellenállhatatlan vízesés / áldott robaját az erdő rejtekén”
Đorđe Kuburić

„Létünk a Léthébe fojtódik, vele nagy történelmünk, / apró boldogságaink s az időbe épp úgy belevész a ballépések története is.”
Falcsik Mari

„két szeme körbejár: egyre csak keresi a megszokott / költőhelyét, ahol borzas fiókái kikelnek és / a tojáshéj darabjával fenekükön az életért / tátognak”
Babics Imre

„Majd együtt telepítitek be a szigetet. / Kunyhót emeltek, és előtte a platón / Megméritek az időt.”
Gojko Božović

„Azt is mondhatnám: a víz az óceáné, a bolygóé a föld, a vulkáné a tűz, a levegő za űré…/ Erőtlen vagyok egy ilyen imára. ”
Snježana Rončević

„a meg nem állapodó folyó bevonul, ahová csak a vize hátán érhet el ember, / Sulinába. Átsodor a város életén, és levélfoltos csilló láppá terjesztve magát” Falcsik Mari

„kitörlöm szememből / az letűnt idők csillogását, / s az elveszett illúziók nyomába szegődöm”
Szűgyi Zoltán

„mindent befog: amőbát, betűt, baglyot... / a virágot meg szereti. olykor meg is eszi. / a sirályokhoz nem nyúl, bár beleszarnak és dögmaradékkal bombázzák.” Đorđe Kuburić

„és nincs üstben fortyogó hang, sem jósboszorkány / vagy asztalra vetett kártyalap, hogy ellenkezzen / azzal, amit érzek”
Celler Kiss Tamás

„Hisz rég nincs nappal. Megették a valós vagy mitológiai farkasok. Rég beszoktak a városba. Lükantróppá, emberfarkassá transzformálódtak észrevétlenül. És fölzabálták a Napot, a Holdat, a csillagokat.”
Jódal Kálmán

„kivonulok fává soványodom hogy egy / legyek közülük hogy önmagam legyek / minden nap felolvasok nekik egy verset”
Bíró Tímea

„Én, a külső szemlélő egészen biztosan tudom, hogy ha mindent körültekintően végzek a kalitka körül (rendszeresen ellenőrzöm a kalitka rácsainak állapotát, az ajtó rögzítőelemeit, és minden mást), soha nem juthatnak onnan ki. Ők szerintem nem tudják. Az én nézőpontom különbözik az övékétől. Ha tudnák, amit én tudok, vajon akarnának egyáltalán tovább élni?”
Döme Szabolcs

„tegnap eldöntöttem: azt a mellem kedvelem kevésbé amely alatt nem kopog az élet / biztos azért szebb a bal mert élni csak a test tud”
Szabó Réka Dorottya

„szőlőlevél-koszorú / a fehérarany / karóra szúrva”
Törteli Réka – Szögi Csaba

 

A zEtnát a Nemzeti Kulturális Alap, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, Zenta önkormányzata és az olvasói figyelem támogatja.

Működteti a zEtna Egyesület (2001–), 24400 Zenta, Kodály Zoltán 2.
Alapítva 1999-ben a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre védnökségével.
Copyright